2015. július 31., péntek

Jószándékú e - mail

Igazából nem hiszem, hogy az. Egy számomra ismeretlen ember, aki belelát (illetéktelenül) mások netes dolgaiba és azután ezt megosztja velem. Nem tudom, miért velem, miért nem szól az illetőnek, hogy gondja van vele? És ha már írt nekem, akkor miért nem fedi fel magát?
Kérdések, amikre nem hiszem, hogy valaha választ kapok, hiszen már feltettem e-mailben és eddig nem felelt rá senki sem.

Nem engedhetlek

megérintettél Lelkem, ahogy madárszárnya érinti az Eget,
mikor váratlan rebben. Ne hidd, csak el ne hidd,
hogy a szeretet szabad. Mert az egyetlen hazugság ez
s becsapod magad, ha azt hiszed a szabadság és a szeretet
egybetartozó: hát nem. Mert ha szerettél, tudod, hogy a szabadság
csak addig tart, míg Ő melletted van. Nélküle a földnek rabja vagy
s a dolgod: ebből a rabságból szabadulni, míg időd engedi.
Mert a madár sose tudhatod...melyik Pillanatban libben el.

Meteorológia - vagy valami más?

Figyelem az előrejelzéseket, meszeléshez, nyaraláshoz, kertészkedéshez, semmihez nem mindegy az időjárás.  Megnyugtató vagy nem, de szeretem tudni, milyen idő lesz....most több okból is kedvezőnek látszottak erre a hétre az előrejelzések. Aztán eltelt ez első olyan nap, amikor valahogy nagyon nem az volt, mint amit előre jósoltak. Ez most már negyedik napja tart. Nem nagy ügy, megszokhattam már. Inkább csak elmélkedem, szokásomhoz híven. Hiszen az ember annyit okosodhatott már az elmúlt években. Mégis, miféle törvények, miféle előre nem látható körülmény az, amiért a sokszorosan átszámolt, leellenőrzött számításoknak szemébe nevetett a Nap, a felhők, a szél és minden és egyáltalán nem akar az ember által megismert szabályoknak megfelelően "viselkedni"? Mi lehet a szándék, az ok, amiért hiába az ember minden igyekezete, tudása, okossága, kutatások százai - ezrei és mégis, mindig akad egy új, ki nem számítható elem, ami felülírja az Egészet? Jó és izgalmas játék, kutatni és egy kicsit úgy tenni, mintha az Ember tudná, meg is próbálja folyton és aztán újra és újra ott találja magát egy nem tervezett, egy előre nem látott helyzetben. Párhuzamnak furcsa lehet, nekem mégis hasonló: a konyhafalam színe. Narancssárgának készült és különleges, megnevezhetetlen árnyalatú zöld (biztosan lesz, akik kéknek nevezik majd:)) lett. (nagyon szép ám!). Mert folyton változtattam, változtatnom kellett (rózsaszínnek csak nem hagyhattam:) és ez sült ki belőle. Viszont azt is látom, bárhogy igyekeztem volna, bárhogy rákészülök és próbálkozom, ezt a színt magamtól sosem tudtam volna eltervezni.
És nagyon tetszik ám. Szóval most örülök. Ahogy az időjárásnak is, igaz, nem így készültem.:)
És további párhuzamot tudnék még....

2015. július 29., szerda

Pihenő

https://www.youtube.com/watch?v=-YZu_ICBSto


Jól szórakoztam.:) És a végén még jól meg is hatódtam.
Tele volt ütős mondatokkal ("csak a zárt elme biztos magában", "a kutya barátsága önbecsülést ad", "azzal jó játszani, aki betartja a szabályokat", stb....és persze lehet velük vitatkozni.:))

Egy festményt láttunk - ugyanazt:)

Erdő mélyén messziről barnás-szürkés házikó: alig - alig látszó bejárattal, ajtóval. Mégis hívogató, formájával, színével hallhatóan mondja: "Várlak. Én csak itt vagyok, ki-be jönnek-mennek emberek, miközben én semmi mást nem teszek: Várlak. Téged." - mintha ezt mondaná az ajtó. Körülötte öreg, messzire nyújtózkodó fák, ide - oda tekergő ágakkal, széles lombozattal, körbeveszik a házat, de úgy, hogy a ház mégis szabad marad és jól látható az útról. Sűrű leveleik épp annyi árnyat adnak, amennyi jólesik az erős fényben, hogy ne tikkasszon a tűző nap, de este, amikor még vágyod a világosságot, akkor is maradjon belőle annak, aki a házban van. Furcsa pára lep el mindent, mintha a lélek párája lenne. Nem félelmetes, inkább szelíd, csak sejtet de nem rejteget, inkább  simogató, megnyugtató. Mintha víz alatt látszódna az egész. Mert színe van mindennek, itt - ott rozsdába hajló gyönyörű zöldek, erős, barátságos szürke fatörzsek és a ház fala megnevezhetetlen színű: talán sose volt sárga, most mégis mintha annak látszana. A bejárathoz ösvény vezet, lehet, évek óta nem járt rajta ember, mégsem tűnik használatlannak.  A zárban óriási méretű kulcs, s tudod, hogy fordítanod sem kell rajta, bátran bemehetsz, bátran de azért óvatosan, ne ijeszd el a belső csöndjét. Mert ennek a háznak saját csöndje van. Ha hallani szeretnéd, előbb hagyni kell őt beszélni: ha belépsz, azonnal meg is szólal. Egy lélek vagyok: lelkem darabjait látod itt elszórva, mindenütt, a polcokon, az ágy alatt. Nézd, az asztalon mindig van teríték, ha enni szeretnél, találsz tányért és poharat. Törött és lehet, talán csorba is, de a mintája szép lehetett valaha, szelíd virágokkal. Mert itt lenni is és enni is jó. Nem zavar a por, a kuszaság, ez a csönd mintha belőled szólna. Hiszen a takarót Te hagytad úgy - vagy az nem itt, hanem egy másik házban volt?:) A papucs is pontosan ugyanúgy van letéve, ahogyan Te szoktad - de hiszen az sem itt, hanem egy másik helyen volt. Gyűlnek az ismerős tárgyak, a pontosan ugyanúgy letett papírfecni, a mosatlanul hagyott kanál, fényképek, emlékek, amiből összeáll egy élet. A Lélek háza. Lelkem háza.

2015. július 27., hétfő

Önként vállalt....

...magányomban most is nekiálltam meszelni. Ha nem is az egész házat, hanem csak úgy részletekben, amennyi telik a negyvenen túl.:) Egy szoba már készen van és akárhányszor megnézem, mindig találok rajta, benne olyat, amit megcsinálhattam volna alaposabban, szebben - ez az a pillanat, amikor nagyon észnél kell lennem. Mert  eszemmel tudom, hogy szép, tudom, a legfontosabb, hogy tiszta lett...az eszemmel. De tudom - e a szívemmel is?
Jövök - megyek, olyan reménytelen lassan fogynak az üvegek, a kacatok és nem kacatok, az egyszerűen csak nemhelyére lerakott és hosszú ideje porosodó tárgyak. Mégis valamiért szeretem ezt csinálni. 
Közben Bundás őriz engem (vagy én Őt?:)), kísér, beszélgetünk - de lakásba nem jöhet. Így éjszaka kicsit nehezen viselem az egyedüllétet. Annyira, hogy ma éjjel az esti sötétségben a lakkozott faajtón saját tükörárnyamra köszöntem rá: Szia! - de a neveletlen nem válaszolt. Bevallom, reménykedtem, hogy fiam érkezett meg, de aztán kicsit ijesztésnek is szántam, hogy ha az a "másik" nem jó szándékkal lenne itt, akkor lássa, én milyen bátor vagyok! 
Felnőtt fejjel szerettem meg ezt csinálni, látni, ahogy tiszta lesz a fal, a lakás és mindez tőlem. Gyerekkoromban mindig festő festette a szobát. Mióta gyerekeim lettek, olyan, mintha sose látott dédnagymamáim génjei élednének bennem újjá.
És régen mindig zavart, ha a meszes rongyok vagy a keverő a konyha közelében volt  - féltettem az ételeink, edényeink tisztaságát. Most habverővel kevertem simára a meszet. 

2015. július 25., szombat

H.H.

Előre nyújtott lábain laptop, játszik, kattigat lelkesen és elmélyülten. Pihenésképpen én is mellételepedem, kezembe veszem a könyvem de pár perc után magányosnak érzem magam ebben a formációban, lecsapom a könyvet:
- Na, beszélgessünk! Mondjál nekem valami okosságot! A múltkor kiveséztük az emberi test térfogatát, most vess be valami másik témát.:)
Gépelni kezd.
- Mit írsz? - kérdem.
Ő:
- O-kos-sá-gok-a-nyu-kák-nak
:)))) 
Hosszú volt a linklista......

2015. július 11., szombat

Állandóság

vagyok úgy néha
hogy minden így jó, pont így jó
ahogy van bár nem is tudom igazán,
mi az.
mert látom a napot felkelni
az égen, hallom a trillát szólni
önfeledten mint aki most éled először
hallom a hangot ami jó reggelt kíván
látom a mosolyt a szádon, szemedből
nevetni felém
ez az ami van. talán tudom is olykor
hogy az egyetlen, ami számít, az ez.
nem kell várni, nem kell nézni az időt, ami olyan
mint egy kiszámíthatatlanul ide-oda billegő
kristálygömb... ha belenézek
mindig mást, mindig újat mutat
szeretem az  állandóságot, a biztonságot
s az egyetlen állandó és biztos
-hiába is szeretném másképp-
épp az, ami nem látható
de benne van minden hangban
minden mozdulatomban és elindulásomban
ez a hívás, hogy lenni sehogyan másképp
nem érdemes, csak szeretni és szeretve -
és ez a kettő ugyanaz.