Felhőmatrica

Vajon mennyire igaz a mondás, hogy összenő úgyis, ami összetartozik...a mi akaratunktól függetlenül is? Nem tudom, de ez most olyan megnyugtató, olyan békességes gondolat.

Ez?

Valaki elhagyja tárcáját, benne iratai, bérlete, minden fontos papírja. Valaki más megtalálja, bliccel és amikor lebukik, a talált papírokkal igazolja magát, alá is ír...

Ezek után persze szabadulni igyekszik az "igazolványaitól", azok visszakerülnek az eredeti tulajdonoshoz. Kinek az érdeke kideríteni, hogy ki volt a "becsületes megtaláló"?

Isten

Elég egy másodperc
mikor elém teszed a kávét
elég a suhanó érzés
hogy megmozdultál s veled fordulok
elég a pillantás egy madárhang irányába
fel, fel a fa ága mentén, ahogy
felcsúszdázik a szem az Égig
........................................
megnyílik a tenger s vele kárhozatomra válok
ócska vékony repedezett körmeim
hiába is vájnám nemlétező sziklafalba
az Ég nem tart visszazuhanok újra
és újra mert földből lettem s nem
szabadulhatok börtönömből
marad a vakság és némaság
s elfogadni az elfogadhatatlant

Már nem hiszek a maradandóságban
sem múlhatatlanságban, sem örökkévalóságban
hiszek inkább a Most és Egyetlen Pillanatban
a kedvességben a figyelemben és odaadásban
hiszek az elengedettségben: eloldozva lenni
vágytól, akarástól. Csak élni, élni az
egyetlen,  a soha el nem múlónak
ahogy este érkezik a sötétség és vele
érkezel Te névtelen és láthatatlan
mindig is vágyott Ismeretlen.

Kötélugrás...vagy talán mégsem

Amikor dönteni kell...jaj, de "nemszeretem" állapot. Vagy ki tudja, talán néha magamnak sem vallom be, hogy valójában szükségem van rá? Hogy éreznem, tudnom kell, hogy egy helyzetet, körülményt, az Életemet én választottam? Igazságtalan dolog ez, mert biztonsággal sosem tudhatom a választásom következményét. És mégis, akarva-akaratlan előáll időnként ez az állapot. 

Úgy döntöttem, sem hang, sem zene, sem szó, semmi nem szólhat helyettem. Mert hiába várok jelet, nincs, vagyis minden, amit annak gondolok, az énbennem nyer olyan értelmezést, amit épp az aktuális hangulatom, gondolataim, érzéseim diktálnak. Maradok Én - magam. Akinek választ kell adnia egy kérdésre. Csak leülök, és merülök - bentre, belülre, ahol öntudatlan, zavaró tényezők nélkül törnek fel a gondolatok, sugalmazások. És szól. Nem harsogva, nem követelőzőn, nem kételkedve, egy bátor, szelíd hang. És én döntök. Hogy jól - e? Talán sosem tudom meg - hisz értelme sem nagyon van a kérdésnek.

Csak azt tudom, hogy most Béke van bennem.

És a cím azért jutott eszembe, mert a kapcsolat az Éggel, hogy ebben a Csendben született meg egy elhatározásom olyan lehet talán, olyan biztonságot adhat, mint a kötélugrónak a kötél.

Otthon

Valószerűtlenül szeretlek
pont amennyire valóságos a Lét
mi testemből épít Otthont.

Az Ég lélegzete pára a szememben:
léted s létem tükörré lett.
Hajnali szél illata a ruhámban: üzenet  a Napnak.
Darabokra tör s csillaggá válva az éjben
páratlanságom páratlanságodban oldja.
Csak egyetlen Pillanatra...erre az Egyre
míg szememből s szemedből
bukfencet hány a Napsugár
s repceföldbe írja magát aztán
rajzol egy árnyékot a ház falára
míg süketen s némán nézlek és nincs más
csak a szelíden is vadul csattogó madárdal.
Szent alkímia: az anyagot gyúrja
és bomlasztja - s a Másnapot
az anyagtalanból formálja
s én belül a Születés hangját hallom....
a Születését, mint aki tudja: Halálra érkezik.