6 kanál és 6 tányér

Mint stafírung.:) És nekem erről is csak az jut eszembe, hogy ezzel már lehet vendégeket is fogadni!:) A többi meg majd csak meglesz hozzá valahogy!

Ó, én úgy nem bánnám már!

akár egy léghajóban is

mit felhőre akasztott játékos

kedvében a szél s árnyékába

sodort hogy észrevétlenek

maradjunk ne láthasson 

senki csak Az, Kinek szeme

a Lélekben van s teremtő

tenyerén egy szívet nyújt felénk

s ha hajónk lépteinktől 

billegni kezdene szavaid

s az a szív lenne nehezék

Tökéletesen

...megszedett meggyfa. NEM létezik!:D

..... helyett:)

Ez egy gondolatsor folytatása. És vagy igaz, vagy nem. Hiszen arra is mostanában ébredek rá, hogy egyáltalán nem igaz az, amit én igaznak gondoltam eddig.:) Legalábbis néhány dologban megtéveszthetetlennek, de minimum tótumfaktumnak képzeltem magam. Például olyanokat (is) gondoltam magamról, hogy nincsen olyan helyzet, amit én szeretet/emm/tel meg ne tudnék oldani. Milyen furcsa szembesülni vele, hogy ha megengedem magamban az érzést, épp attól sérülékennyé is leszek és egyszeriben elfelejtem az összes tudást. Mert benne vagyok....és belülről minden más. Mint ahogy kívülről is minden más. Miközben tudom, igazából nincsen kívül és belül, egyetlen egy van: Én vagyok Benned és Te bennem. S ha különállónak érzem e kettőt, annak oka a múltamban, meg nem válaszolt kérdéseimben, meg nem tanult "leckéimben" van. Korábban úgy képzeltem, a te helyedbe kell képzelnem magam, de így  ugyanannyiszor választottam el magamat Tőled és Téged Magamtól. Nem kell. (nem is lehet....).

Szóval a nehéznek érzékelt pillanat nem más, mint lehetőség közelebb kerülni Hozzád, falakat meglátni magamban és ráébredni, hogy valójában nincs szükség rájuk. Az elválasztottságot megtapasztalni azt jelenti, mint megérteni, mi az, ami eddig akadályozott, hogy Ott legyek. Lehetőség, lehetőség és újra csak lehetőség elszakadni attól, akit énnek képzelek, hogy átlátszó legyek, hogy érezzem: Mindez Te Vagy. Mi vagyunk. Most. Ebben a Pillanatban.

Hálás üdvözletem.:)

Tamás

"Mikor évek múlva ezeket visszahallom, akkor bepöccenek, mert én nem borért éneklek, hanem azért, mert énekelni akarok. Franc essen ebbe a rohadt anyagias világba, mert ez is csak egy ilyen világban jut az ember eszébe. Elszoktunk a táltosainktól, nincs már garabonciásunk, nincs  szent emberünk, erkölcsünk, csak azt nézzük, ki mennyit kap. Nagyképű mondat, tudom, de talán azoknak vagyok távoli rokona, akik még jó hírrel, tisztességgel járták a világot. Hülye vagy, Tamás, mondták, hogy nem kéred meg az áradat. Mi az én áram? A dalnak nincs ára. Az énekest az ég madarainak kellene etetni, ők kellene, hogy tartsák, de ha ez nem tud megtörténni, akkor az emberek adjanak neki. Annyit, amennyit jó neki. És aki még ezt is megcsócsálja vagy szájára veszi, az alantas ember, ennek az új világnak a semmirevaló embere."

Így szeretlek

mert nincsen idő
de van valami szónál és tettnél
erősebb kötelék
amit észre sem veszek csak
egyszerűen tudom hogy van
mert mindig is volt és örökké lesz
ahogy a gyerek nem ébreszti a napot
csak örül és kimegy a fényre
ha ideje van
aztán mire évei száma megnő
egyszercsak kimondja:
milyen szép a hajnal!
és:  milyen szép az este is!
amikor nappalok  múltával
árnyéka beleolvad az ismeretlenbe
s magával viszi kézenfogva a napot
át...át az időtlenségbe