2014. január 31., péntek

Üzenet

páratlan szívverésem
kimaradt ütemét
hol kereshetném

Tánc mert megunhatatlan


Lassan haladok

Mondja és én szeretem őt ezért a mondatáért ( is). Valójában azt sem tudom, hogy haladok - e,  inkább úgy érzem, nem. De azt például megtanultam, hogy minden kérdés, ami megszületik bennem, az olyan, amire bennem van a válasz és azt nekem kell megtalálni, nem mindig könnyű munka árán. Most például azon is dilemmázom, hogy hogy is van ez valójában, melyik az igaz: az út egy hegyre vezet, amin időnként nagy erőfeszítéseket kell tenni, hogy haladjak, hogy a csúcsra feljussak. Vagy: az út inkább olyan, mint egy folyónak lenni, benne lenni az áramlatban és vele eljutni a tengerhez s abban oldódni fel. Lenni mint a vízcsepp - ha őszinte vagyok, nekem ez tűnik most (és egy ideje) szimpatikusnak. Felidézem elmúlt napjaim és úgy látom, voltak kis "elfolyások", amikor nem maradtam benne a fősodorban, de kis (nagy?:)) kitérő után visszatérek és úgy érzem, mintha nem lennék már "szétszakítva". Lehet, ez most nagyzolásnak tűnik, de hát ezt érzem. Sok minden nem tiszta még az elmúlt időszak eseményeiből, lassan megértem viszont azt, hogy az értés majd a szív által lesz - ha fontos, ha kell egyáltalán.
Nincsenek céljaim:) Sosem voltam tervezgetős fajta, cselekedtem úgy, ahogy a szívem és csekélyke értelmem bírta, ahogy és amennyire képes voltam egyben látni dolgokat, hogy a kecskének is jusson de a káposzta se fogyjon el teljesen.
Most, amikor eljutottam egy olyan pontra, amikor már a Nincs is Van, amikor már a szürkét sem látom, most lassan megértem, ezt kell tennem: elfogadni, megélni ami éppen van. A magányt. A munkámat. És holnaptól még újra beülök a padba is...okát nem tudom pontosan, vagy ha tudom is, nem tűnik nagyon meggyőzőnek - az én koromban és élettel a hátam mögött. Csak azt tudom, hív. Elmegyek de minden egyebet Rá bízok - mert valójában sosem vagyok magam, csak Magam. Minden szívdobbanásom Isten szívéről érkező üzenet és semmi másra nem vágyom, mint Őt érteni. Nagyon - nagyon fogok figyelni.:)
Ilyen lehet, amikor a tenger illata megérint....:)

2014. január 29., szerda

Emelj fel...

ne ejts el... tarts kérlek
nem, mert kapaszkodni szeretnék
csak amiatt, mert ha elengedsz,
ha most hagyod, hogy húzzon a mély
magam nem bírom magam bírhatatlanságát el
s mint céltalan egyedül maradtat
elragad az áramlat s sötétlő felhőim
közül félek nem találok majd vissza
egy perc is elég lehet: egyetlen pillantásod 
mi szívemig ér ennyi kell csak
vagy ha nem bírod el szemem
elég lenne az is, hogy arcom felemeld

2014. január 28., kedd

Számomra nagyon érdekes dologra figyeltem fel...:)

Mostanában beszélgetek többekkel, szóba - kerül ez vagy az az ember, közös ismerősök. Megtudok (?) dolgokat, kiderül, ki hova, mikor és hogyan, mit tett...esetleg azt is megtudom mit mondott.
Közben figyelem magamat és magam számára is meglepve tapasztalom, hogy bennem semmi nem változik az új ismeretektől, még akkor sem, ha olyan dolgokat tudok meg, amivel esetleg nem értek egyet sőt, talán negatív érzés társul bennem az adott dologhoz.
Miért van az, hogy ezek semmit nem befolyásolnak a saját érzéseimen? 
Ez itt nekem most arról szól, mennyire igaz, hogy ahány ember, mindnek külön világa van. És bár hiszek rendületlenül: Minden Egy:), most mégis azt tapasztalom meg, hogy ezzel együtt milyen elválasztottságban élünk. (időnként ez nem is olyan nagy baj...)
Egyelőre ott tartok, hogy rácsodálkozom a másságra és tisztelem azt, aki az én "világomat" egészen másképp és másnak látja, mint én - én pedig - gondolom - az övét szintén nem úgy, ahogyan ő a magáét.
Egyszóval: ragaszkodom:). Még nem tudom pontosan mihez, de hiszem/szeretném, hogy ez előbb - utóbb másoknak is jó legyen.

2014. január 25., szombat

Elmondani?

elmondani az elmondhatatlant
kimondani a kimondhatatlant...
ha azt mondom: Ég, látod - e végtelenjének
végét ami lelkemig ér
látod - e kékjét, ami nem is szín
hanem a tenger mely magához ölel
ha azt mondom: Levegő
érzed - e, hogy szárnyam nő
mellyel  a hullámokba simulok
s  nappal hontalan lelkem éjjelente hazajár
és mondom: Éjszaka melyben
nem riasztanak már sem
a sötétség sem a nagy csöndek
és akkor nem beszéltem még az Érintésről
mi nem több épp annyi csak
ahogy egy harmatcsepp
egy fűszál hegyéről gurul lassan
észre sem veszed csak tudod
életet adott neked
s ha azt mondom: indulok
megengeded - e majd, hogy lombruhámat
küszöbödre tegyem mert
az éjszakának nincs szüksége rá

2014. január 22., szerda

2014. január 16., csütörtök

Aikidó - szerű az órán:)

Megtettem, odamentem.:) 
Ez a fiú nagy ellenálló...folyamatosan, háttal ülve végigbeszélgeti az óráimat. (persze vele is megvan a kis történetünk). És még hozzá igen erőteljes hangja is van. Ma határozott mozdulattal odaléptem, érdeklődve néztem, mit csinál(nak). Persze az osztály közben meglepve figyel. 
 - Mi ez?(én)
...
- Ez egy játék.(ő)
- Igen? És hogyan kell játszani?(én)
- Itt kell nyomkodni és közben gyűlnek a pluszok...mutatja zavartan, de a második mondatát már nem fejezi be, hanem félmosollyal így szól:
- Jóvvanna elteszem - és valóban zsebébe süllyeszti a mobilt.
- Oké, nekem is dolgom van ott elől - és visszalépek a táblához.
Az osztályban csendes derültség és pár percig tartó áhítatos csend.
Minden csoda 3 napig tart ez meg ugye még csak csoda sem volt.
Csak egy közjáték.
Azért én egészen jól szórakoztam.

2014. január 15., szerda

Magasból és mélyből

felhők fodrain jártam
gyűjtöttem belőlük harmatot
itt van tenyeremben: nézd inni adok

szellőn lovagoltam
szagoltam sok - sok virágszirmot
érzed - e rajtam a rózsaillatot?

éjszakákon át virrasztottam
s szálltam az álmokkal a magas égbe
csillagok közül egyet a legszebbet hajamba tűztem
mondd, mondd...hogy Neked szép vagyok

sugarakon csúszdáztam földre értem
ujjaim közt morzsoltam sarat
s búzamagot találtam benne
kertedbe elültetnéd - e?

vízen ringatóztam
a hullámokat simogattam
érezted - e bőröm milyen lágy lett?

ághegyére ültem
kékhangú madár képében
dalát csak csukott szemmel hallhatod

2014. január 14., kedd

"Harcaim":)

Nem mernék belemenni fegyelmezési módszereim elemzésébe. A legnagyobb "harcaim" mai napig mégis mindig ugyanaz: amikor egy - egy diákomat meggyőzhetem arról, hogy a ő képes, hogy nem "hülye", nem "csúnya", stb. és még mindemellett örömet is talál abban, amit csinál. Hú, de veszélyes terep ez! Mert az első pillanatban, amikor erre ráébred, rettenetesen boldog - ez természetes!
Szeptember óta van egy lánykám (persze, hogy szép:)), morcos, durcás fajta - kitartóan mondogattam neki, hogy szép. Mennyire haragudott eleinte:) Aztán elkezdett mosolyogni és már hamarabb tudta, mint mondtam volna, hogy ez következik...
Ma eljutottunk oda, hogy azt mondtam évődve "csúnyaság":D - és kikérte magának. Ez is egy fokozat.
A szemem rajta és élvezem, ahogy napról napra nyílik meg. Mert jó tükreim ők nekem de én is szeretem, hogy megmutathatom nekik saját magukat.:)

Na jó...

...lehet, ma keveset sütött a nap, de sütött ma is. Éppen eleget. Pont ennyi kellett.

2014. január 13., hétfő

Benu sose téved

téved a Nap, amikor hívja a hajnal?
téved -e, amikor este a Holdnak adja fényét?
téved -e az őz ha golyó éri vagy csak ő volt soron?
avagy tévedés amikor a lámpa zöldre vált
ahogy tévedés ez az ütem, ez a ritmus is talán?
s én is csak tévedésből vagyok itt, hiszen annyi
minden mást akartam, annyi mindent vágytam már
vagy igaz, hogy a rossznak a rossz a jó
s minden itt helyénvaló
akartam, tudni akartam nemcsak Azt
a Mindenséget ismerni 
mert esztelen hittem a tudás 
majd megváltja vágyam
 akartam lenni jó és szép is talán
a tévedés mindig csak a Most
...holnap már tudni fogom ezt is
mikor kezemet fogod
Te légy velem akkor és ott
mikor minden tévedésem elengedem

2014. január 12., vasárnap

Aludj, Szívem

aludjál, Szépem
ne riasszon meg utcazaj
sem a múltnak gondjai mik mára
füstté lettek hiába voltak oly sokan
nézd a tűzfényben ragyogó képeket
tiéd volt minden szépség: te vagy az magad
s ahogy az árnyékok játszanak
úgy vidámodjék szíved  - ez csak egy dallam
egy csendes esti ének ami megérint
lágyan észre se vedd - hisz a váratlanság megijeszt
aludj Szívem szép álmod nyírfalevélen lassan libbenve
jön zizzenetlen hangja sincs mert nem kell már szó
engedd becsukódni szemed s képzeld azt
hogy Te vagy a legboldogabb ősz gyerek

lám, észre sem vetted s elaludtál, Szívem
s mert nem hagy magadra egy angyal érkezik
lépte nesztelen úgy jön észrevétlen fát tesz a tűzre
hogy meleged ki ne hűljön a téli éjszakán
s elandalodhatsz majd a lángok duruzsán
látod  az erdőt  mi táncolva körbeölel
ne ébreszd fel a félelmet - hiábavaló!
az Idő ma is ugyanaz s pilládon az álom láblógatva ül
elillan a rossz homlokod barázdáiról
aludj Szívem, aludj csak

2014. január 9., csütörtök

Ismeretlen úton


angyal úszott szemembe
- olyankor látom őt
mikor a szabadság megérinti szívem
sugárhídon jött ...Onnan, hol egyetlen Pillanatra
minek kezdete és vége nincs
éltem és haltam
Hány születés és hány halál az Élet?

váratlan érkezésén nem szóltak trombiták
csendben jött kérés nélkül
ahogyan jönnek  kiknek ittléte öröm
 - talán kopogott
de az én fülembe homokot kavart a mély

a szavakon túl megtelik a lélek emlékkel
megérti azt is mi hangtalan és kétely nélkül rebben rá
ahogy rózsaszirom éled az alkonyra
felemel majd egyszer...érzem a Lét magához emel

2014. január 2., csütörtök

Soha olyan szépet....:)

mint egyszerű fehérséged
úgy száll a magas Égben
száll észrevétlen
úgy repül hogy nem is látható
mint ismeretlen lény,
kiről azt sem tudom madár - e vagy
Lélek vagy csak egy halkan ejtett Szó
szárnycsapása sincsen
mégis úgy suhan  át a Messzeségen
keringőzve a csillagokkal
mint ki pontosan tudja
párjára merre lel
soha ilyen szépet
soha gyönyörűbbet...

Utam

Mert úgy van az, hogy vannak ébredések, nem egy, de több is:), akár sűrűn, naponta, amikor megyek befelé (mert máshová épp nem lehet) és meglelem az örömöt, valami halvány fényt, ami minden körülmény ellenére, minden rossz és gátló gondolat ellenére pislákol bennem. Ilyenkor úgy tekintek a Világra, Félelem nélkül, ahogyan Lenni szeretnék Benne, úgy,  ahogy magamra is: elfogadással, szeretettel.  
A következő pillanat a megTestesülés: amikor a bennem felfedezett Valóságot megosztani szeretném, mert van ez a furcsa paradoxon, hogy bezárva nem jó neki. Hogy igazi Értékké, Életté attól válik, ha kapcsolódni tud, ha kommunikálni lehetősége van. Mert színe, szaga, formája, de mondjam inkább így: minősége van. (jelenlegi életemben én elsősorban nőinek gondolom:)). Akár azt is mondhatnám: ez a puding próbája. Egyrészt, hogy valóban létezik és nemcsak képzelem. (Hiszen nemegyszer előfordult velem, amikor szóltam és belül úgy "láttam", hogy béke van, saját magam hangján én is éreztem valami hamisságot, félrecsúszást.)
Másfelől...hogy amikor "közölni" próbálok, akkor ez a Másikban, a mellettem lévőben épp milyen válaszreakciót vált ki. És így tovább...én válaszolok, amire ő újra reagál, egészen addig, amíg úgy nem érezzük, egyensúlyba kerültünk.
Vagy épp fordítva: olyan erős lesz kettőnk közt a hullámverés, hogy magunk "békéjét" védve,  nem folytatjuk a párbeszédet. 
És utána még mindig ott a kérdés, hogy belül, magamban mit kezdek az újra és újra visszaverődő hullámokkal, amiket a különböző rezgésszám kelt. Gondolhatom, hogy én vagyok az oka a különbözőségnek, hibásnak értékelem magamat, amiért nem figyeltem eléggé, nem tudtam ráhangolódni a másikra - ez  nem igazán jó érzés (önzőnek gondolom magam). Keresgélhetek kívül okot, de a lelki békémet ez sem adja meg. Van tehát az újabb lehetőség befelé indulni...megkeresni azt, ami elveszett (persze, tudjuk, sosem veszik el) és elengedni ezt az egész helyzetet. Nem megállni a hullámverésben, hanem hagyni a hullámokat, hadd menjenek át rajtam a maguk útján, hadd csituljanak el, nem értékelni, nem keresni az igazságot hanem egyszerűen menni tovább Magammal, akibe szerelmes vagyok.:)

Töretlenül

Változat az Alkonyatra:)

ágak - bogakon kereklett a Nap
bíborból szürkévé csordogált
fénykarjával úgy ölelte a Földet
mintha társtalanságában velem
kereste volna az Egyetlent
s szótlan alkujukra pecsétet a Hold tett

úgy tűnt ez a varázs elém
mint sötétben rebbenő lelkem szabadulása
szárnyatörötten is az Ég felé indultam
hiába a törtség ha vágyam törhetetlen

Gyémánt

Minél jobban csiszolják és próbálják törni, annál erősebben csillog. Ha valódi, csillog. Ha nem, akkor egy sötét kődarab marad, darabokra hull és nem teszem a polcra.
De erről csak úgy győződhetem meg, ha próbának teszem ki. Mert a gyémántot is alig látni elsőre különbözőnek a többitől. 
És persze ami még kell hozzá: a Fény, hogy csillogása látható legyen.
Fény nélkül....

2014

Szépet és Boldogságosat!:)

...páratlanul párosat:D